Keresés ebben a blogban

2013. július 22., hétfő

People Under the Stairs - Highlighter

Az utóbbi időben átmentem pár zenén rádiós és DJ-szettek playlistjei, valamint zeneblogok és újságok alapján, de valahogy egyik sem adott átütő sikert a füleimnek. Volt itt klasszikus grime, IDM, fura ambient és szörfrock is, de az összesnél elfogyott a türelmem. Ha pedig elfogy, akkor inkább nem is erőltetem. Így gondoltam kutakodom kicsit a funk-break dobozban és előjött egy régebbi Badboe szerzemény (Rock the Beat), aminek egy részét a People Under The Stairs Trippin' at the Discója adta (Jó, persze annak meg az eredetije a Double Exposure Everymanje...de most az előbbi a lényeg.)


Utánanéztem, hátha ez lesz, ami majd szöget ver a fejembe - szó szerint.
A People Under The Stairs 1997-ben kezdte, amikor az öreg sulis hip-hop éra olajozottan működött, vagy inkább a végállomása felé döcögött. Az eddigi mérleg: 14 év alatt 8 album, a K7! csoportjába tartozó kiadó (Gold Dust Media) gondozásában is jött ki lemez, szóval nem tehetségtelen bolondokról van szó. A duóban Double K MC-zik, szkreccsel, Thes One pedig a szöveg mellett produceri melóból ad többet.
Ennek ellenére őszinte leszek: nem ismerem a korábbi anyagokat és nem is igazán érdekel, hogy módszeresen végigmenjek rajtuk. A 2011-es Highlighter most a lényeg, ami 20 számból áll. Ebből a vaskos hiphop-kötetből nekem 6-7 maradt meg, de már pár napja ezekkel kelek, vagy szerelek rá biciklit és ezt (hamisan) dúdolva dőlök az ágyba. Bakelit-szagot érzek a levegőben :)

Itt van egy listába rendezve ez a 6 szám, ami abszolút a kilencevenes évek hiphopjában rekedt - szerencsére. Kikacsintások, idézések, áthallások zenei humorral; szerintem ez a pár szám adja az album lényegét.


Trekklista:
01. Selfish Destruction - a 2. verze szövege jól adja
02. Talkin' Back to the Streets - Eric B & Rakim ultrahíres és ultraújrahasznosított dalának első sora finoman beszkreccselődik
03. Uprock Boogie - a hiphop ütemekről meg folyamatosan Main Source - Looking at the Front Door jut eszembe; nem mellesleg pedig a következő szám intrója is ennek a számnak a végén van
04. Electric Tookie - Családi Kötelékek megvan???
05. Mean Spirited - ez meg Nirvana elszitározva. Tetőpont.
06. Left Foot, Right Foot - csak szimplán jó.

Jefe

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése